Élőhelyek

 

Rendszer az rendszertelenségben

Az erdei ökoszisztéma alatt fás szárú őshonos vadnövények szerves együttesét értjük, amely a számára szükséges méretű területen állat- és növényvilággal együtt élve a kölcsönös függés és kölcsönhatás által egyedi biológiai közösséget és sajátos természeti környezetet alkot. A természetes erdei ökoszisztéma egyik legfontosabb jellemzője az erdő stabil szerkezetét biztosító elegyesség, vegyeskorúság és szintezettség. Fontos szerepet játszakan az idős és holt fák, melyek élő- és búvóhelyet, valamint táplálékforrást biztosítanak, így helyet foglalnak az erdei táplálékláncban és az anyag körforgásában. A természetes erdő az emberi hatások nélkül, a természetes erdődinamikai folyamatok eredményeképpen alakul ki. Az erdő fejlődését és életét az állományalkotó (uralkodó) fajok életmenet-stratégiái és emellett a természetes bolygatások (széldöntés, árvíz, villámcsapás) eredői határozzák meg. Az erdőkép így jellemezhető összevisszasága, „rendetlensége” adja az erdők igazi rendjét.

Maradj mindig zöld!

A Sólyomkövet körülvevő erdő jelentős része tűlevelű erdő. Ezt az erdőt jegenyefenyő (Abies alba) és lucfenyő (Picea abies) dominálja, de találkozhatunk erdei fenyővel is (Pinus sylvestris). A lucfenyő és a jegenyefenyő magassága meghaladhatja az 50 métert, míg az erdei fenyő 30-40 méter magasságig nő, viszont mindhárom faj élérheti a többszáz éves kort is. A három faj legjobb elkülönítési módja a tűlevelek alapján történik: a jegenyefenyő - 3 cm-es tűlevelei lapítottak, felül sötétzöldek és az alsó oldalukon 2 fehér sáv van (gázcserenyílások), hegyük ki van csípve; lucfenyő – 1-2 cm-es tűlevelek sötétzöldek, 4 élük van és a végük hegyes; erdei fenyő – sűrű elhelyezkedésű, kemény 4-6 cm hosszú levelei vannak. A tűlevelű erdők gazdasági jelentőségén kívül, fontos szerepet tölt be az erdei élővilág életében. Az örökzöld lombok nagyon sok madárfajnak, emlősnek és rovarnak bíztosítanak életteret és táplálkozóhelyet.

Fordított rétegződés

A rezervátum növényzetének összképe egy jellegzetes mintázatot mutat, melyet a hőmérsékleti inverziónak (fordított rétegződés) nevezett meteorológiai jelenség eredményez és Csíki-medence teljes területére jellemző. A hegyközti medence zártságának köszönhetően a hideg légtömegek sokáig stagnálhatnak a medence alacsonyan fevő területein és így a meleg légtömegek a hidegek fölé kerülnek. Ezt nevezzük hőmérsékleti inverziónak, aminek következtében néha a hegycsúcsokon melegebb van, mint a völgyekben. Ilyenkor a medencében sokáig tartó köd és szélcsend figyelhető meg. Az évi legkisebb hőmérsékleteket az alacsonyan fekvő területeken mérik és nem a hegycsúcsokon. Ez a jelenség maga után vonja a növényzet fordított rétegződését is. Tusnádfürdőn már 650 m magasságban találkozunk hidegkedvelő örökzöldekkel és felfele haladva, a Sólyomkő körül, 800 m magasságban már melegebb éghajlatot kedvelő lombhullató erdővel találkozunk.

A Sólyomkő növényzete

A Sólyomkő növényzetében tipikus száraz és sziklás élőhelyekre jellemző növényeket találunk. A rezervátum egyik jellegzetes növénye a Teleki-hölgymál (Hieracium telekianum), melyet egy kiemelkedő botanász, Boros Ádám írt le Lengyel Gézával közösen 1942-ben a Sólyomkőről. Sziklarepedésekben találunk rá, melyről jellegzetesen sötét foltokkal borított levélzete árulkodik. A Teleki-hölgymál egy helyi endémizmusnak számít és rajta van a Nemzeti Vörös Listán. További tipikus száraz és sziklás élőhelyre jellemző növények a Sólyomkőn: flórenci hölgymál (Hieracium piloselloides), sárga kövirózsa (Jovibarba hirta), bablevelű varjúháj (Sedum maximum), borsos varjúháj (Sedum acre), rózsás kövirózsa (Sempervivum marmoreum), közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum), borzas zanót (Cytisus hirsutus). Ezeken kívül még láthatunk madárberkenyét (Sorbus aucuparia), fekete áfonyát (Vaccinium myrtillus), közönséges galajt (Galium mollugo) vagy közönséges borókát (Juniperus communis). A sziklákon élő növényeket körbe veszik a lombhullató erdőt alkotó fajok és a ezek között felbukkanó tűlevelű fák.